Julianna Gulden

© Gabriella Grossmann

Bemutatkozás

Az Egyesült Államokban születtem, az Ohio állambeli Clevelandben. Gyerekkoromat a többi magyar menekült gyerekeihez hasonlóan töltöttem: hétfő esténként magyar iskolába, péntek esténként magyar cserkészetre, a kettő között pedig néptáncra jártam. Közben sokat vitorláztunk az Erie-tavon és táboroztunk a cserkészekkel.

Miután 1986-ban diplomát szereztem a clevelandi John Carroll Egyetemen, Washington DC-be vezetett az utam, ahol a soha vissza nem térő lehetőséget megragadva a társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó osztály gyakornokaként a Fehér Házban dolgoztam. Ezután izgalmas feladatokat láttam el a Republikánus Nemzeti Bizottságban, az 1988-as Bush-Quayle-kampány során, később pedig a Külügyminisztériumban.

1991-ben sok más magyar származású sorstársamhoz hasonlóan Budapestre jöttem, hogy személyesen legyek tanúja a történelmi fordulópontnak: a kommunizmus kelet-európai bukásának. Eredetileg úgy terveztem, hogy két évig maradok, aztán visszamegyek az Államokba, és ott kamatoztatom a nemzetközi tapasztalatot. Ám – ahogy mondani szokás – „az élet közbeszólt”, és még ma, több mint 20 évvel később is itt vagyok…és élvezem mindazt a jót, amiben Magyarországon és Európában részem lehet.

Szabadúszóként csatlakoztam a Burson-Marsteller budapesti irodájához, ahol a hivatali ranglétrát bejárva 1995-ben ügyvezető igazgatónak neveztek ki. Miután 1998-ban lehetőségem nyílt a helyi iroda megvásárlására, a sokéves hagyományt folytatva tovább haladtunk a szakma élvonalában. 2002-ben visszatértem a szabadúszó életformához, nem rágódva azon, mi hogyan történt, vagy történhetett volna másként. Szerencsésnek tartom magam, hogy együtt dolgozhattam a szakma legjobbjaival és kiváló embereket ismerhettem meg. Az ügyfélmunka pedig még ennyi év után is rengeteg kihívást és sikerélményt tartogat.

Munkám során olyan személyre szabott figyelmet fordítok ügyfeleimre, mint kevesen. Ha ehhez hozzávesszük az amerikai politika iránti szenvedélyes érdeklődésemet, már sejthető, mire vagyok képes. Nem ígérek olyasmit, amit nem tudok megtenni, de bármilyen üzleti kihívás legyőzéséhez segítek megtalálni a megfelelő embert. Sok olyan szakemberrel kapcsolatban állok, akikkel 25 éve együtt kezdtem a Burson-Marstellernél, és jó szívvel ajánlom be Önt is a Kijevben, Moszkvában, Prágában, Varsóban, az Egyesült Királyságban vagy másutt tevékenykedő kollégáimnak.